Tajthy Krisztina, IVSZ

Szerző: | 2023. március 28. | Alapítói interjúk

Tajthy Krisztina az IVSZ főtitkára, az IT szektor meghatározó alakja. Az IND volt operatív igazgatója, illetve az észak-magyarországi régió informatikai cégeit tömörítő IT klaszter korábbi vezetője. Missziója a digitális munkaerőpiaci igényekre való reagálás ösztönzése, valamint az ezzel kapcsolatos törekvések hatékony képviselete.

„A digitális kereskedelem, mint a hazai gazdaság nagyreményű motorja.” – interjú Tajthy Krisztinával.

 

– Miért fontos számodra és az IVSZ számára a digitális kereskedelem?

Az IVSZ-nél a digitális gazdaság fejlődésének felgyorsításán dolgozunk, hogy ezzel növeljük az ország versenyképességét. Ebbe a munkába a megfelelő számú digitális szakember képzésének előmozdításán át a kkv-k digitális felzárkóztatásán keresztül többek között az e-kereskedelem fejlesztésének elősegítése is beletartozik. A digitális kereskedelem a COVID alatt a hazai digitális gazdaság fejlődésének jelentős tényezőjévé lépett elő: 2021-ben a magyar volt a második leggyorsabban bővülő e-kereskedelmi piac az Európai Unióban.

„Annak érdekében, hogy ne torpanjon meg ez a fejlődés, és a digitális kereskedelem hosszú távon a gazdaság egyik motorjává tudjon válni, elengedhetetlen a kereskedők felzárkóztatása, főként az export terén.”

Azért is vettünk részt a Digitális Kereskedelmi Szövetség alapításában, hogy ezt a folyamatot támogatni tudjuk.

– Saját területeden mik a legfontosabb kihívások, amiket kezelni kell?

A digitális átállás üteme hazánkban még mindig nem megfelelő mértékű. Ha nem szeretnénk lemaradni a régiós versenyben, azonnali lépésekre van szükség a technológiai modernizáció terén. „Összefogás a digitális Magyarországért” című kiáltványunkban négy olyan területet határoztunk meg – digitális társadalom; ágazati digitalizáció és kkv-fejlesztés; adatgazdaság, innováció, startup ökoszisztéma; nemzetközi együttműködések – amelyek fejlesztése elengedhetetlen a hazai vállalkozások versenyképességének megőrzése, növelése érdekében. Számos javaslatunk is van a fennálló problémák kezelésére mind a kormányzat, mind a vállalatok, de akár az egyének felé is.

– Alapító tagként hogy látod, miképp tud a DKSZ hozzájárulni a magyar e-kereskedelem fejlesztéséhez?

A DKSZ által készített e-kereskedelmi kutatásból egy éretlen piac képe rajzolódott ki, ahol még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű digitálisan képzett munkaerő, a kereskedőknek problémát okoz a komfortzónából való kilépés, és nincs meg a külföldi működés elindításához szükséges tudás és kapcsolati tőke. A DKSZ többek között ezeknek a kihívásoknak a leküzdésében segíti a hazai vállalatokat mentorálással, oktatással, a hazai e-kereskedelmi ökoszisztéma építésével.

– Milyen tanáccsal látnád el a növekedni vágyó hazai kereskedőket?

“Vegyék a bátorságot, és tervezzenek az országhatáron kívül is.“

Nem arra buzdítom ezzel a vállalatokat, hogy gondolkodás nélkül kezdjenek külföldi terjeszkedésbe, a megfontolt tervezés nem ugorható át a folyamatban, de ne vessék el ennek a lehetőségét. Forduljanak a DKSZ-hez, vegyenek részt az induló mentorprogramunkban, továbbá tágítsák a gondolkodásuk és a vállalkozásuk horizontját. Mi ebben tudunk segíteni.

Szetnics László, Mastercard

Szetnics László, Mastercard

Szetnics László 2011 óta a Mastercard fizetéstechnológiai cég digitális megoldásokért felelős igazgatója. Úttörő szerepe volt a mobilfizetési megoldások hazai fejlesztésében és elterjesztésében, emellett jelentős hatással volt az e-commerce fizetések digitalizációjára...

Takács Borbála, Adevinta

Takács Borbála, Adevinta

Takács Borbála 20 éves ügynökségi tapasztalat után 2021 végén csatlakozott az Adevinta Hungary csapatához, amely olyan piacvezető márkákkal van jelen a hazai e-kereskedelmi ökoszisztémában, mint a Jófogás és a Használtautó.hu. A DKSZ-ben azért dolgozik, hogy a hazai...

Szabó László, Growww Digital

Szabó László, Growww Digital

Szabó László a Growww Digital társtulajdonosa és társalapítója 16 éve tevékenykedik a Budapest-Pozsony-Prága tengelyen. Digitális marketingesként elkötelezett tevékenységet folytat a magyar e-kereskedelem fejlesztéséért és a hazai digitális sikertörténetek...

Madar Norbert, GKID

Madar Norbert, GKID

Madar Norbert a GKID társalapítója, valamint vezető tanácsadója. Fő szakterülete az e-kereskedelem, a logisztika, valamint a digitális transzformáció. Az ő nevéhez köthető a magyar online piac legátfogóbb e-kereskedelemmel foglalkozó kutatássorozatának elindítása,...