Speeding up CEE: A technológia és a digitális gazdaság fejlődésének lehetőségei
A június 18-ai Speeding Up CEE konferencia keretén belül a meghívott iparági vezetők és kormányzati képviselők megismerhették, milyen prioritásokat lát a régióban digitalizáció és a versenyképesség növelése szempontjából az újonnan felálló Uniós intézmények és az Európai Tanács magyar soros elnöksége kapcsán az IVSZ, a CEE Digital Coalition és a Digitális Kereskedelmi Szövetség.
A felhőtechnológia gazdasági hatásai, a közép-kelet-európai régió IKT-szektorának helyzete és az e-kereskedelem, mint a növekedés motorja mind színpadra került az IVSZ, a CEE Digital Coalition, valamint a DKSZ közös szervezésében megvalósuló nemzetközi konferenciáján.
Az e-kereskedelemről, mint a régió növekedési motorjáról szóló panelbeszélgetés fókuszában a regionális e-kereskedelem aktuális állapota és fejlődési lehetőségei álltak. A digitális kereskedelem a digitális gazdaság egyik legfontosabb hajtóereje, így a piaci szereplők megfelelő támogatása kulcsfontosságú a növekedéshez. A beszélgetés során -a globális e-kereskedelmi szereplők térnyerését figyelembe véve- kiemelésre került az edukáció szerepe, valamint a külföldi terjeszkedést magában foglaló stratégiai gondolkodás, melyek meghatározó elemei lehetnek a magyar e-kereskedelmi szereplők jövőjének. Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője, a Digitális Kereskedelmi Szövetség elnöke; Daradics Kinga, az eMAG ügyvezető igazgatója; Lévai Bálint, a BioTechUSA CEO-ja; Fischer András, az OTP innovációs vezetője; és Szabó László, a Growww Digital ügyvezetője és a DKSZ társalapítója egyetértettek abban is, hogy szükség van a hazai jópéldák bemutatására, és a vállalatok támogatására, amelyet a DKSZ Mentorprogramján keresztül jelenleg is végez.
A konferencián debütált az IVSZ gazdasági hatáselemzése a felhőtechnológiáról. A tanulmány részletes képet mutat be arról, milyen gazdasági előnyei vannak a felhőtechnológia integrációjának, milyen jógyakorlatok léteznek a világban, és mik az IVSZ javaslatai a döntéshozók számára a felhőadaptáció felgyorsítására. Az IVSZ szabályozási és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, Derzsényi Éva többek között arról beszélgetett Kaszás Zoltánnal, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával; Szabó Péterrel, a Microsoft ügyvezető igazgatójával; Denys Petrovval, a Google Cloud CEE Enterprise menedzserével; Ádám Csongorral, az IdomSoft Chief Product Officerével és Zaránd Miklóssal, a Deloitte partnerével, hogyan lehet felgyorsítani a felhőtechnológiák adaptációját a gazdaság különböző szegmenseiben.
Továbbá az eseményen mutatta be a CEE Digital Coalition a régiós IKT-szektorban rejlő lehetőségeket bemutató tanulmányát kiemelve, hogy jelenleg is nagyon gyors ütemű a fejlődés ezen a területen. Ez látszik abból is, hogy folyamatosan nő a szektor hozzájárulása a GDP-hez, számos új munkahely létrejötte ehhez a szektorhoz köthető, illetve hogy az IKT-szolgáltatások exportja a közép-kelet-európai régióban több mint hatszorosára nőtt 2005 és 2021 között.
Konferenciánk célja volt, hogy a résztvevők számára átfogó képet nyújtsunk a digitális gazdaság aktuális helyzetéről és jövőbeni lehetőségeiről. Reméljük, hogy a bemutatott tanulmányok és beszélgetések segítettek új perspektívákat nyitni és inspirációt adni a további fejlődéshez.
Top 50 CEE Online Exporters 2024
How the top 50 Online Exporters in the CEE region perform? - report by Growww Digital The "Top 50 Online Exporters in the CEE Region" report by Growww Digital analyzes the performance of e-commerce exporters in Central and Eastern Europe. While the sector experienced...
Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/II.
A hazai e-kereskedelmi piac 2024-ben olyan átalakuláson ment keresztül, amelyre 25 éves fennállása óta még nem volt példa 2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés...
Új lendület a digitális kereskedelemben
Megújult a Digitális Kereskedelmi Szövetség vezetősége Az átalakulás célja, hogy a szövetség hatékonyabban reagáljon a digitális kereskedelem előtt álló kihívásokra, elősegítse a hazai szereplők megerősödését és az exporttevékenység fellendülését. A Szövetség...
DHL 2025 E-Commerce Trends Reports
A DHL bemutatta az első globális e-kereskedelmi üzleti jelentését: AI, social commerce és a fenntarthatóság vezetik a 2025-ös trendeket A riport exkluzív betekintést nyújt abba, hogyan értékesítenek, növekednek és boldogulnak a vállalatok a gyorsan változó digitális...
DHL 2025 E-Commerce Trends Reports
DHL unveils first global e-commerce business report: AI, social commerce & sustainability lead 2025 trends The report offers an exclusive look at how companies are selling, scaling, and succeeding in today's rapidly evolving digital landscape, driven by...
HungarEcomm Stars 2025
Who are the most Globally Competitive Hungarian Webshops in 2025? A narrow elite is setting the pace in Hungarian e-commerce: for the second time, the HungarEcomm Stars Award has been presented to companies that are not only successful locally but also capable of...
HungarEcomm Stars 2025
Ezek a legvilágpiacképesebb magyar webshopok 2025-ben Szűk élboly diktálja a tempót a magyar e-kereskedelemben: második alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat azoknak a vállalatoknak, amelyek nemcsak itthon, hanem a nemzetközi színtéren is képesek versenytársa...
Hungarian E-Commerce Under Global Pressure
How Hungarian E-Commerce Can Stay Competitive in the Global Online Market “As of today, the playing field strongly favors retailers who can serve multiple countries,” highlighted Norbert Madar, Vice President of the Digital Commerce Alliance, in a recent interview...
Globális nyomás alatt a magyar e-kereskedelem
Globális nyomás, helyi válaszok: merre tart a magyar e-kereskedelem? „Ma már erősen lejt a pálya a több országot kiszolgálni képes kereskedők felé” – hangzott el Madar Norbert, a DKSZ alelnöke (és egyben a a PwC digitális kereskedelmi területekért felelős, vezető...





