Sikeresen lezajlott a Speeding Up CEE konferencia

Sikeresen lezajlott a Speeding Up CEE konferencia

Speeding up CEE: A technológia és a digitális gazdaság fejlődésének lehetőségei

A június 18-ai Speeding Up CEE konferencia keretén belül a meghívott iparági vezetők és kormányzati képviselők megismerhették, milyen prioritásokat lát a régióban digitalizáció és a versenyképesség növelése szempontjából az újonnan felálló Uniós intézmények és az Európai Tanács magyar soros elnöksége kapcsán az IVSZ, a CEE Digital Coalition és a Digitális Kereskedelmi Szövetség.

A felhőtechnológia gazdasági hatásai, a közép-kelet-európai régió IKT-szektorának helyzete és az e-kereskedelem, mint a növekedés motorja mind színpadra került az IVSZ, a CEE Digital Coalition, valamint a DKSZ közös szervezésében megvalósuló nemzetközi konferenciáján.

Az e-kereskedelemről, mint a régió növekedési motorjáról szóló panelbeszélgetés fókuszában a regionális e-kereskedelem aktuális állapota és fejlődési lehetőségei álltak. A digitális kereskedelem a digitális gazdaság egyik legfontosabb hajtóereje, így a piaci szereplők megfelelő támogatása kulcsfontosságú a növekedéshez. A beszélgetés során -a globális e-kereskedelmi szereplők térnyerését figyelembe véve- kiemelésre került az edukáció szerepe, valamint a külföldi terjeszkedést magában foglaló stratégiai gondolkodás, melyek meghatározó elemei lehetnek a magyar e-kereskedelmi szereplők jövőjének. Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője, a Digitális Kereskedelmi Szövetség elnöke; Daradics Kinga, az eMAG ügyvezető igazgatója; Lévai Bálint, a BioTechUSA CEO-ja; Fischer András, az OTP innovációs vezetője; és Szabó László, a Growww Digital ügyvezetője és a DKSZ társalapítója egyetértettek abban is, hogy szükség van a hazai jópéldák bemutatására, és a vállalatok támogatására, amelyet a DKSZ Mentorprogramján keresztül jelenleg is végez.

A konferencián debütált az IVSZ gazdasági hatáselemzése a felhőtechnológiáról. A tanulmány részletes képet mutat be arról, milyen gazdasági előnyei vannak a felhőtechnológia integrációjának, milyen jógyakorlatok léteznek a világban, és mik az IVSZ javaslatai a döntéshozók számára a felhőadaptáció felgyorsítására. Az IVSZ szabályozási és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, Derzsényi Éva többek között arról beszélgetett Kaszás Zoltánnal, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával; Szabó Péterrel, a Microsoft ügyvezető igazgatójával; Denys Petrovval, a Google Cloud CEE Enterprise menedzserével; Ádám Csongorral, az IdomSoft Chief Product Officerével és Zaránd Miklóssal, a Deloitte partnerével, hogyan lehet felgyorsítani a felhőtechnológiák adaptációját a gazdaság különböző szegmenseiben.

Továbbá az eseményen mutatta be a CEE Digital Coalition a régiós IKT-szektorban rejlő lehetőségeket bemutató tanulmányát kiemelve, hogy jelenleg is nagyon gyors ütemű a fejlődés ezen a területen. Ez látszik abból is, hogy folyamatosan nő a szektor hozzájárulása a GDP-hez, számos új munkahely létrejötte ehhez a szektorhoz köthető, illetve hogy az IKT-szolgáltatások exportja a közép-kelet-európai régióban több mint hatszorosára nőtt 2005 és 2021 között.

Konferenciánk célja volt, hogy a résztvevők számára átfogó képet nyújtsunk a digitális gazdaság aktuális helyzetéről és jövőbeni lehetőségeiről. Reméljük, hogy a bemutatott tanulmányok és beszélgetések segítettek új perspektívákat nyitni és inspirációt adni a további fejlődéshez.

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

Mérhetetlen örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a DKSZ nyerte el a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díját, Szektorális Együttműködések kategóriában Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely azokat a hazai üzleti...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

Elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot is érint. Az...

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Három e-kereskedő céget segít a nemzetközi piacok meghódításában a DKSZ A DKSZ októberben hivatalosan is elindítja a magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai...

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export...

Táncsics András, Boxy

Táncsics András, Boxy

Bemutatjuk új tagunkat Táncsics András képviseletével a Boxy Logisztikai Zrt. csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: turbulens időszakban a hazai e-kereskedelem Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi...

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

Mérhetetlen örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a DKSZ nyerte el a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díját, Szektorális Együttműködések kategóriában

Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely azokat a hazai üzleti közösségeket ünnepli és ismeri el, akik missziója, eseményei, képzései, kapcsolati hálója és közösségépítő tevékenysége kiemelkedő értéket képvisel. 2019 óta idén már ötödik alkalommal kerülnek elismerésre azok az üzleti közösségek és szervezetek, akik tudatosan és innovatív módon segítik elő a hazai üzleti szereplők és vállalkozók közötti együttműködést. Az eddigi legerősebb és legszínesebb mezőnyből, profi, lelkes és támogató közösségekből és elhivatott közösségépítőkből kerültek ki az idei év jelöltjei, akik jól látható fejlődési utat jártak be az elmúlt években.

A Szektorális Együttműködések kategóriában való győzelem egy különösen értékes elismerés számunkra, hiszen megerősíti, hogy a missziónk, a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdítására tett kezdeményezéseink és ökoszisztéma fejlesztő tevékenységünk valóban komoly értéket képvisel. A külföldi terjeszkedést támogató Mentorprogramunk fantasztikus eredményekkel büszkélkedhet: hamarosan megosztjuk, milyen elképesztő sikereket és eredményeket értünk is el.

Köszönjük a bizalmat és támogatást, és bízunk benne, hogy a jövőben további eredményekkel járulhatunk hozzá a magyar online kereskedelem további fejlődéséhez és nemzetközi sikereihez.

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

Mérhetetlen örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a DKSZ nyerte el a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díját, Szektorális Együttműködések kategóriában Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely azokat a hazai üzleti...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

Elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot is érint. Az...

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Három e-kereskedő céget segít a nemzetközi piacok meghódításában a DKSZ A DKSZ októberben hivatalosan is elindítja a magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai...

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export...

Táncsics András, Boxy

Táncsics András, Boxy

Bemutatjuk új tagunkat Táncsics András képviseletével a Boxy Logisztikai Zrt. csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: turbulens időszakban a hazai e-kereskedelem Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

Elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot is érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, és a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép kutatásának idei első, tavaszi fordulójából.

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma alig 7%-os növekedést követően 2023-ban meghaladta a 83 millió rendelést, melynek összértéke mintegy 1474 milliárd forint volt. Az e-kereskedelem teljes kereskedelmen belüli részaránya 9,8%-on zárta a 2023-as évet. Az online kiskereskedelmi forgalom bővülése ezzel a teljesítménnyel mindössze 8,5%-os emelkedést mutat 2022-höz képest. A COVID évek hiper növekedése után indult látványos lendületvesztés ráadásul 2024 első három hónapjában tovább folytatódott, és év-év összehasonlításban, forgalmi alapon már csupán 6,1%-os bővüléssel zárta 2024 első negyedévét a belföldi e-kereskedelem.

Egy új korszak hajnalán: megérkeztek a kínai óriások

2022-ben a COVID és az orosz-ukrán háború következtében megtorpanó gazdaság, energiaválság és inflációs sokk új korszakot nyitott a magyar és EU-s e-kereskedelemben egyaránt: a vásárlók visszatértek a hagyományos üzletekbe, az online térben pedig egyre bátrabban kezdtek rendelni olcsóbb helyettesítő termékeket és alternatívákat külföldi, leginkább kínai webshopokból. Ezek a kínai kereskedők az Európai Unió 2021-es vámszabályzás-változását követően újragondolták a logisztikát és gyorsabb, vámmentes útvonalakat építettek fel az európai vásárlóknak.

Ezzel párhuzamosan a kínai kereskedők olcsó kínálatára a vásárlóerő csökkenése miatt minden korábbinál nyitottabbá váltak a vásárlók Európa szerte, amit az oldalak és a kampányok gyors és teljes, „honosításai” csak könnyebbé tettek. Így a kereslet immár fennakadás nélkül találkozhat a drasztikus értéklánc-rövidítés révén olcsóbb árakkal, és a magas kiszolgálási színvonallal.

Az egész piacot reklámokkal szőnyegbombázó kínai kereskedőknek köszönhetően az online vásárlók bázisa gyorsan nőni kezdett. A jelenség alig fél év leforgása alatt olyan méreteket öltött, hogy már nem csak az internetes, hanem a hagyományos kereskedelemre is veszélyt jelent, ilyen globális hódító többek között a kínai Temu, Shein vagy épp a török Trendyol.

„A kínai kereskedők piacformáló hatása leginkább a rendelések számában szembetűnő: a belföldi kereskedők által kiszolgált online rendelések száma bár csak 7%-kal nőtt 2023-ban, a magyar vásárlók azonban valójában ennél sokkal többet rendeltek, csak épp nem belföldi vagy EU-s magyar kereskedőktől.”

értékeli a piaci helyzetet Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója és partnere.

A MAGYAR VÁSÁRLÓK ÁLTAL GENERÁLT, TELJES – AZAZ BELFÖLDI + NEMZETKÖZI – E-KERESKEDELMI RENDELÉSÁLLOMÁNY A GKID ADATAI ALAPJÁN TÖBB MINT 32%-KAL BŐVÜLT ÉS 2023-BAN MÁR MEGHALADTA A 102 MILLIÓ DARABOT.

A magyar e-kereskedelmi piac látképe egyre inkább más képet fest kínálati és mást a keresleti oldalról nézve. Miközben a belföldi és magyar piaci fókusszal bíró EU-s cégek sorra számolnak be csökkenő forgalomról és megtorpanásról, addig a vásárók egyre több rendelést és pénzt hagynak ott a globális e-kereskedők felületein, bizonyítva azt, hogy az online vásárlás valójában határok nélküli és így a verseny is nemzetközi” 

– folytatja Madar.

A hazai kereskedők leginkább a hirdetési költségek emelkedése és a kínai kereskedők térnyerése miatt aggódnak

A Digitális Kereskedelmi Körkép a belföldi webáruházak hangulatát is vizsgálta. A felmérés keretein belül megkérdezett e-kereskedők a legnagyobb problémát a vásárlóerő és a kereslet csökkenésen túl a hirdetési költségek emelkedésében látják (61%), ezt követi a kiskereskedelmi árak folyamatos növekedése (45%), valamint a külföldi, kínai kereskedők szerepének erősödése is (43%). Ezek a problémák ráadásul nem is függetlenek egymástól és a kínai térhódítással párhuzamosan a kereslet további csökkenése és a hirdetési költségek emelkedése várható.

A kínai webáruházak forgalom- és vásárló-elszívó hatását az online FMCG szektort leszámítva már minden e-kereskedelmi szegmens érzékeli, leghátrányosabban azonban a divat, játék és lakásfelszerelési kategóriát érinti”

összegzi a hatásokat Timár Szabolcs, a GKID vezető elemzője és partnere.

Érdekesség, hogy a Magyar Posta kézbesítési megoldásainak kötelező bekötéséről az e-kereskedők 98%-a értesült és informálódott, ugyanakkor ez a kötelezettség – bár nagy média visszhanggal járt – messze nem rendítette meg annyira a piacot, mint a Temu térnyerésének hatásai, csak a kutatásban résztvevő e-kereskedők 16%-a tekinti a Magyar Posta bekötését nehézségnek.

Egy millió felett a magyar Temu vásárlók száma

A GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körképe kiemelten foglalkozik a Temu-jelenség vizsgálatával is. A kínai kereskedő alig 8 hónappal ezelőtt, 2023 szeptemberében indult el Magyarországon, és hirdetéseivel, valamint szinte minden termékkategóriára kiterjedő választékával hetek alatt letarolta a magyar e-kereskedelmi piacot.

A GKID ADATAI ALAPJÁN A TEMU MAGYAR VÁSÁRLÓI BÁZISÁNAK MÉRETE 2024 ÁPRILISÁBAN MÁR ÁTLÉPTE AZ 1,28 MILLIÓ FŐT, AMIHEZ 2024 ELSŐ HÁROM HÓNAPJÁBAN TÖBB MINT 1,5 MILLIÓ – MAGYAR VÁSÁRLÓKNAK KÜLDÖTT – RENDELÉS IS TÁRSULT.

Ezek összértéke csupán három hónapot figyelembe véve is közel 22,5 milliárd forint, mely a teljes online költés 7%-a ebben az egy webáruházban. Ami ennél is nagyobb jelentőségű, hogy a tavalyi kb. 3,9 millió fős, nagyon lassan növelhető online vásárlói bázist a Temu képes volt jelentősen bővíteni: a nagyon intenzív akcióknak és bevezető ajánlatoknak köszönhetően kb. 200-250 ezer fővel növelte az aktív vásárlói bázist. Tette mindezt úgy, hogy a csak a Temu-n vásárlók 32%-a úgy gondolja, hogy nem külföldi webáruházból rendelt.

Az első negyedév 1,5 milliós rendelési volumene, ilyen exponenciális vásárlószám-növekedés mellett az év egészére elérheti akár a 10 milliós szintet is, amivel a Temu már messze meghaladhatja majd a legnagyobb belföldi e-kereskedők éves rendelésállományát. Ráadásul ez a volumen csak kisebb része annak a Temu-rendelés állománynak, ami Budapesten keresztül érkezik be nap mint nap az EU területére és megy tovább a szomszédos országokba”

helyezte kontextusba a Temu teljesítményét Madar Norbert.

Amellett, hogy a Temu által generált forgalom érezhetően hiányzik a magyar kereskedők bevételből, a Temu és a többi globális online kereskedő térhódítása a vásárlási szokásokra is drasztikus hatással van: ezek a webáruházak a vásárlóikat kezdettől fogva a saját mobil applikációik irányába terelik, exkluzív – csak ott érvényes – akciók és személyre szabott ajánlatok segítségével. Ennek köszönhetően hazánkban és globálisan is vezetik a letöltési statisztikákat ezek az applikációk.

Kézbesítési megoldások terén tarol a csomagautomata

A Digitális Kereskedelmi Körképben frissen publikált adatok alapján 2024-ben is tovább folytatódik a magyarországi csomagautomata-hálózat bővülése. A GKID adatai szerint 2024. április végén már mintegy 5150 csomagautomata üzemel országszerte, összesen 717 településen, 8 különböző szolgáltató hálózatában. A telepített automaták 77%-a pedig már Budapesten kívül van. A GKID iparági mérései szerint a csomagautomatába kézbesített e-kereskedelmi rendelési volumen 2023-ban 191%-kal nőtt, szemben a házhoz szállítással kért volumen 23%-os bővülésével.

A magyar piac egy év alatt több mint 1500 új automatával bővült, és az idei év is hasonló ütemű expanziót hozhat. Minél közelebb kerülnek az automaták a lakossághoz, annál nagyobb a piacformáló szerepük az e-kereskedelemben, ráadásul ez az önkiszolgáló csomagátvételi forma egyre népszerűbb a fiatalok és idősek körében is, és sokat tesz a lakosság digitális felzárkóztatásban. Az új törvényi szabályzással 2024-ben tovább bővül a csomagautomaták elérése a webáruházak körében is, és a meghatározott Posta árak is kedvezőek, mely hatással lesz a kézbesítési mód kedveltségének további növekedésére is. A jobb elérhetőség, a bővülő lokációk és a kedvező ár együttese az igénybevétel és a volumen jelentős növekedését vetíti előre”

összegez Cserjés-Kopándi Ildikó, a GKID logisztikai kutatásokért felelős partnere.

A belföldi kereskedőknél még mindig az utánvétes fizetés a legnépszerűbb

A Mastercard és a GKID kutatása alapján Magyarországon a belföldi e-kereskedők által kiszolgált online rendelések 59%-a továbbra is utánvétes fizetéssel kerül kiegyenlítésre, ami kis mértékű 1,6%-os javulást jelent 2022-höz képest.

A különböző fizetési megoldások közül a legnagyobb részesedése továbbra is az online fizetésnek van 36%-kal, ami 1,3%-os bővülést jelent 2022-höz képest. A bankkártyás utánvét súlya bár némileg csökkent 2023-ban, azonban ennek ellenére is minden negyedik online rendelés kártyás fizetéssel került kiegyenlítésre az átvétel során. A bankkártyás utánvét csökkenésével egyidőben a készpénzes utánvét szerepe viszont – kismértékben – erősödött. Ez egyértelmű jele a gazdasági nehézségeknek, mivel jellemzően akkor nő a készpénzhasználat, ha csökken a vásárlóerő.

A globális e-kereskedők serkentik az elektronikus fizetési kedvet

A globális e-kereskedők a magyar lakosság online vásárlási szokásai mellett, a digitális fizetési szokásainkat is formálják, hisz míg belföldi viszonylatban dominál az utánvétes fizetés és ezen belül továbbra is erős a készpénz szerepe, addig a nemzetközi kereskedőktől csak online, előre fizetéssel tudunk rendelni.”

hangsúlyozza Szetnics László, a Mastercard digitális szolgáltatásokért és termékekért felelős regionális vezetője.

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

Mérhetetlen örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a DKSZ nyerte el a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díját, Szektorális Együttműködések kategóriában Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely azokat a hazai üzleti...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

Elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot is érint. Az...

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Három e-kereskedő céget segít a nemzetközi piacok meghódításában a DKSZ A DKSZ októberben hivatalosan is elindítja a magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai...

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export...

Táncsics András, Boxy

Táncsics András, Boxy

Bemutatjuk új tagunkat Táncsics András képviseletével a Boxy Logisztikai Zrt. csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: turbulens időszakban a hazai e-kereskedelem Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi...

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Három e-kereskedő céget segít a nemzetközi piacok meghódításában a DKSZ

A DKSZ októberben hivatalosan is elindítja a magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai program a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu vezetőségének fog támogatást biztosítani személyre szabott mentorációk keretében annak érdekében, hogy sikeres hódításba kezdjenek a nemzetközi piacokon.

A digitális szektorban rejlő potenciál megkérdőjelezhetetlen, egyes előrejelzések szerint az évtized végére 8000 milliárd forint többlettel járulhat hozzá a magyar gazdasághoz. A pandémia óta szárnyra kapott magyar e-kereskedelem – ami az Európai Unióban a második leggyorsabban bővülő piac volt 2021-ben – fontos szereplője lehet ennek. A hazai e-kereskedelmi ökoszisztéma szereplői előtt hatalmas lehetőségek állnak, ehhez azonban a digitális kereskedelem fejlesztésére van szükség.

Alapítása óta a Digitális Kereskedelmi Szövetség célja a magyarországi e-kereskedelem kihívásainak pontos megismerése és ennek nyomán a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdítása, a hazai szereplők megerősítése és az export hajlandóság fellendítése. Ennek érdekében indította el idén tagjaival összefogva az egyedülálló Mentorprogramot, amely során tapasztalatot szerzett, elismert szakértők segítik a résztvevő cégek, a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu fejlődését, hogy minél előbb készen álljanak a nemzetközi terjeszkedésre és a mainál nagyobb kihívások megoldására.

Ahogy a DKSZ és a GKID által közösen készített tavalyi Online Export Kutatás rámutatott, a magyar e-kereskedők olyan kihívásokkal és nehézségekkel küzdenek, melyek jelentősen gátolják őket a fejlődésben és a külpiaci terjeszkedésben. A külföldi piacra lépést gátló okok többek között:

    • a növekedés irányokat és lehetőségeket meghatározó hosszú távú stratégia hiánya; 
    • a fejletlen és rugalmatlan logisztikai megoldások követése;
    • a helyismeret, piacismeret hiányából fakadó jogi és adminisztrációs problémák;
    • a helyi szabályozási környezethez igazodó lokalizációs folyamatok nehézségei;
    • a hazai vállalati kultúrára jellemző kockázatkerülés; 
    • és olyan tévhitek, mint a nem megfelelő termékkínálat, vagy az alacsony beszállítói alkupozíció.

A külföldi terjeszkedést illető kilátásokról és lehetőségekről Madar Norbert, a GKID vezető elemzője elmondta: 

“Az itthoni e-kereskedelmi szereplők jelenleg le vannak maradva a nemzetközi terjeszkedésben, aminek összetett okai vannak: egyrészt nem védjük a saját lokális piacunkat kellőképpen, másrészt jelentős erőforrás hiánnyal küzd a szféra. A problématudat építés, az attitűd-váltás, a stratégiai gondolkodás megváltoztatása és a következetes, hosszú távú tervezés viszont mind közelebb visznek a meglévő lemaradások leküzdésében.”

A DKSZ a kutatásban is megmutatkozó, fennálló kihívások leküzdése érdekében alkotta meg a Mentorprogramot, mely nem csak gyakorlati segítséget nyújt a résztvevők számára, de a sikereik útján példát mutat egyre több kereskedőnek, hogy a külföldi terjeszkedés elérhető és reális cél a magyar kereskedők számára is.

Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője, a Digitális Kereskedelmi Szövetség elnöke megjegyezte:

“A DKSZ saját szervezésű Mentorprogramja személyre szabott tanácsadás útján olyan komplex tudásanyagot nyújt a szervezetfejlesztés, kutatás, marketing, kommunikáció, logisztika, jog és információbiztonság, digitalizáció, valamint a fizetéstechnika és kiberbiztonság területén, melyek hosszú távon képesek támogatni a cégek fejlődését.”

Szabó László, a Growww Digital ügyvezető partnere hozzátette:

“Az utóbbi évek rendhagyó eseményei után az e-kereskedőknek mindenképp stratégiát kell váltaniuk a hosszú távon való sikeresség biztosításához. Tanulni kell a versenytársaktól és felkészülni a  következetes bővülésre – mind termékben, csatornában és országban gondolkodva.”

A rekordszámú jelentkezőt vonzott programban idén három céggel kezd el együtt dolgozni a Digitális Kereskedelmi Szövetség: a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu vezetőségével, akiket az elkövetkező fél év során személyre szabott tanácsadás keretében támogat, hogy az itthoni sikereikhez hasonló eredményt érjenek el külföldön is. Bíró Pál hozzátette:

“A DKSZ céljai között szerepel, hogy a Mentorprogram résztvevőin túl is tudjuk segíteni a piaci szereplők fejlődését és nemzetközi terjeszkedését.”

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját

Mérhetetlen örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a DKSZ nyerte el a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díját, Szektorális Együttműködések kategóriában Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely azokat a hazai üzleti...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.

Elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot is érint. Az...

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Elindult a DKSZ Mentorprogram

Három e-kereskedő céget segít a nemzetközi piacok meghódításában a DKSZ A DKSZ októberben hivatalosan is elindítja a magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai...

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export...

Táncsics András, Boxy

Táncsics András, Boxy

Bemutatjuk új tagunkat Táncsics András képviseletével a Boxy Logisztikai Zrt. csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az...

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép

GKID-Mastercard: turbulens időszakban a hazai e-kereskedelem Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi...

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködés a HEPA-val

Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export hajlandóságát.

A magyar cégek exportsikereinek elősegítésén fáradozó HEPA és DKSZ közösen is tesznek azért, hogy tovább épüljön az a támogató környezet, amelyben a hazai vállalkozások erősödhetnek, fejlődhetnek és továbbléphetnek a nemzetközi piacokra. Az együttműködés keretében kiemelt figyelmet szentelnek a közösségépítésnek és olyan lokális lehetőségek megteremtésének, melyek segítik a hazai e-kereskedőket a növekedésben.

Az e-kereskedelmi ágazat magas növekedési potenciállal rendelkezik ugyan, de jelenleg fejletlenebb a magyar gazdaságban, mint a régió más országaiban. A szektorban rejlő növekedési lehetőségek optimális kiaknázásához az ökoszisztémában tapasztalható hiányosságokat és kihívásokat kezelni kell.

„A digitális gazdaság megfelelő ütemű fejlődésében jelentős nemzetgazdasági potenciál lenne, melyre már az IVSZ footprint kutatása is rámutatott, legutóbb pedig a McKinsey tanulmánya hívta fel rá a figyelmet. Ez utóbbi szerint, ha sikerülne az éllovas országokhoz felzárkózni, az 2030-ra kb. 8500 milliárd forint GDP-többletet hozna Magyarországnak. Ehhez az e-kereskedelem fejlesztése nagy mértékben hozzájárulhat, ezért a magyar kereskedő kkv-k digitális térbe terelése és az exportpotenciál ilyen formában történő bővítése kihagyhatatlan lehetőség számunkra.”

– jegyezte meg Tajthy Krisztina az IVSZ Főtitkára.

Köszöntőjében Bíró Pál, a Digitális Kereskedelmi Szövetség Elnöke, a Google magyarországi vezetője elmondta:

Az elkövetkező időszakban jelentős átalakulásra van szükség a digitális kereskedelemben ahhoz, hogy egyre több és erősebb Magyarországról induló szereplő váljon meghatározóvá a régióban és globálisan. Nagyon biztató látni, hogy milyen hatást érhet el közösen a DKSZ és a HEPA az elkövetkező időszakban közös eseményekkel, online tartalmakkal és a most nyáron induló mentorporgrammal, amely érett hazai cégeknek segít majd hidat építeni a nemzetközi piacok felé.“

Jenei Gábor, a HEPA Exportfejlesztési Ügynökség Vezérigazgatója kiemelte:

„Jól láthatóak azok a hazai e-kereskedelmi szektort érintő, exportra hatást gyakorló akadályok, amelyek gátolják a magyar gazdasági szereplők fejlődését, különösen az értékesítés és a marketing területén. A nemzetközi versenyképességünket a digitalizációs képességeink alapjaiban határozzák meg, így szeretnénk, ha minél több magyar kkv élne a digitalizáció nyújtotta széleskörű lehetőségekkel. A digitalizáció nem választás kérdése, hanem egy olyan eszköz, amely abszolút versenyelőnyhöz juttathatja a vállalkozásokat. A HEPA és a DKSZ közötti együttműködés keretében ezt kívánjuk előmozdítani. Csatlakozunk a DKSZ mentorprogramjához, szakmai tudásunkat kölcsönösen tudjuk alkalmazni, ebben nyújtanak majd nagy segítséget a HEPA Exportakadémia képzési programjai is.”

Mindkét szervezet fontosnak tartja, hogy a magyar e-kereskedők számára alapvető legyen a nemzetközi piaci fókusz már a vállalkozás első pillanatától.

„A GKID kutatásaiban rendre látszik az a tendencia, hogy míg a hazai cégek nem bíznak magukban ha nemzetközi terjeszkedésről van szó, addig a külföldi cégek már meghatározó szereplői a magyar piacnak, komoly szeletet hasítva ki ezzel a magyar GDP-ből. A DKSZ sokat tett azért, hogy ezt az üzenetet eljuttassa a szektor szereplőihez és büszkén mondhatom, hogy kereskedői oldalon a problématudat bár megvan, a problémák kezeléséhez szükséges eszköztár még hiányzik. Az elmúlt időszakban sokat dolgoztunk a DKSZ e-kereskedőknek szóló mentorprogramján, amely egy formája a kereskedők támogatásának és bízunk benne, hogy a HEPA-val való együttműködés is ennek az eszköztárnak az átadását fogja segíteni és erősíteni.”

– mondta el Madar Norbert, a GKID társalapítója és vezető tanácsadója.

Bitay Zsolt, a Growww Digital Partnere és Cégvezetője az együttműködés erejét emelte ki:

„Biztosak vagyunk benne, hogy együtt hamarabb és nagyobb eredményeket érhetünk el a magyar kereskedők külpiacokra segítésében. A Growww Digital 10 éve támogatja a CEE régió vállalkozásait terjeszkedésükben. Úgy véljük, ez az együttműködés javítani tud a szomszédos országbeli szereplők magyar piacra történő belépésének és a hazai cégek regionális terjeszkedésének arányán. Mi magunk is exportáljuk a tudásunk a régióba, ami nem gyakori a digitálismarketing-szolgáltatók között. Bízunk benne, hogy tudásunkon kívül a jó példával is elöl járva tudjuk együtt sikerre vinni ezt az együttműködést a résztvevőkkel közösen.”

A HEPA és DKSZ stratégiai együttműködése fontos mérföldkő mindkét szervezet életében, amely támogatja egy olyan környezet kialakítását, mely elősegíti a magyar sikertörténetek megszületését, amelyre büszke lehet az ország. Mészáros Ádám a DHL Express Magyarország Country Manager-e is üdvözölte a két szervezet együttműködését:

”A nemzetközi kereskedelemben hatalmas bővülési lehetőségek rejlenek a magyar KKV-k számára. Nagy öröm számomra, hogy a DKSZ alapító tagjaként a DHL Express Magyarország is hozzájárulhat a magyar e-kereskedelmi szektor megerősítéséhez és a hazai vállalkozások export sikereihez a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséggel közös együttműködési megállapodásnak köszönhetően.” – mondta.

Az e-kereskedelem továbbra is meghatározó ágazat lesz a globális gazdaságban, így elengedhetetlen, hogy a magyar e-kereskedők is megfelelő fejlődési pályára álljanak. A két szervezet egyetért abban, hogy fontos, hogy a külföldi terjeszkedésben ne a problémát, hanem az értéket lássák a magyar kereskedők, és a nemzetközi piacok megnyitása olyan versenyképes nemzetközi munkakörnyezetet teremtsen a magyar cégeknél, amiért a képzett munkaerő szívesen marad itthon.

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökségről

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kormányzati háttérintézményeként a HEPA célja, hogy magas színvonalú szolgáltatásokkal segítse a magyar cégek exportsikereit, valamint hozzájáruljon Magyarország pozitív nemzetközi megítéléséhez. Exportpromóciós tevékenységét más állami, gazdasági háttérintézményekkel együttműködésben látja el.