Bemutatjuk új tagunkat
Táncsics András képviseletével a Boxy Logisztikai Zrt. csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az export hajlandóság fellendítésén dolgozzon.
Táncsics András a Boxy Logisztikai Zrt. vezérigazgatója. Korábban a Magyar Postánál volt termékmenedzsment-, majd stratégiai igazgató, később a MOL Group e-commerce vezetője. Több mint 10 éves e-kereskedelmi tapasztalatának köszönthetően egy egyedülálló méretű és technológiai színvonalú fulfillment szolgáltató céget hozott létre, hogy ezzel megkönnyítse a webáruházak életét, legyen szó raktározásról, csomagolásról, szállításról vagy tanácsadásról.
„A digitális kereskedelem a kiskereskedelem jövője” – interjú Táncsics Andrással.
– Miért fontos számodra és a Boxy számára a digitális kereskedelem?
A digitális kereskedelem aránya évről évre a világ összes országában nő, és bár (mint a válság hatására most napjainkban is sajnos látjuk) néha érik hullámvölgyek, nem kérdés, hogy hosszú távon ez jelenti majd a kiskereskedelem leginkább felívelő ágát. A Boxy logisztikai-informatikai szolgáltatóként egy olyan meghatározó és integráns szereplője a digitális kereskedelem közép-kelet európai piacának, aki folyamatosan reagál a fejlődés során törvényszerűen nap mint nap megjelenő kereskedői igényekre és kihívásokra.
– Saját területeden mik a legfontosabb kihívások, amiket kezelni kell?
Pillanatnyilag szomorú aktualitást ad a kérdésnek a kivétel nélkül minden kereskedőt érintő válság, ami nyilván mindenkit foglalkoztat és amire mindenki jó válaszokat keres. Mi a raktárlogisztikai megoldásainkkal kézenfekvő segítséget tudunk adni mindebben, már önmagában azzal is, hogy a saját raktározási fix költségek helyett skálázható, a forgalmi változásokat egy az egyben követő költségstruktúrát tudunk mutatni, ami esetleges forgalmi visszaesések esetén is tervezhetőbbé teszik egy vállalkozás költségvetését.
„Emellett az egyik leggyakrabban jelentkező kihívás a szakemberhiány, a megfelelően képzett és elérhető szakemberek alacsony száma nem csak az országban, de a régióban is.”
Bárki aki üzemeltet saját informatikai vagy operációs területet, nap mint nap érzi ezt a bőrén. A raktárlogisztika kiszervezése egy valóban markáns, szakmai alapokon felépített, robosztus külső szereplőnek erre is megnyugtató válasz tud lenni.

– Milyen céllal csatlakoztatok a Boxy-val a DKSZ-hez?
A célunk az, hogy egy szakmai szövetségbe tömörülve erősítsük azt a tudásbázist, ami strukturáltan és világos keretek közt tud segítséget nyújtani az ezt kereső kereskedőknek. Egyértelműen látható, hogy az országban a digitális kereskedelem kérdése a legtöbb vállalkozásnál még mindig gyerekcipőben jár, miközben a piacokat egyértelműen dominálják külföldi, tőkeerős szereplők, akik beszerzési vagy akár marketing költségvetési szempontból teljesen más nagyságrendben játszanak, korszerű informatikai/technológiai megoldásokkal gyorsan állva hagyják a helyi versenytársaikat. A célunk az, hogy aki szakmai értelemben fejlődni akar, tudjon hova érdemi segítségért fordulni.
– Hogy látod, miképp tudtok hozzájárulni a magyar e-kereskedelem fejlesztéséhez a DKSZ-szel közösen?
A Boxy nagyvállalati logikák alapján lett felépítve, a felső- és középmenedzsmentje több tucat olyan élvonalbeli szakértőből áll, akik korábbi nívós szakmai állomáshelyeiken sokszor bizonyították már a képességeiket. Az itt felhalmozódott tudást és tapasztalatot kínáljuk fel a DKSZ kereteiben azoknak akik megkeresnek minket, tematizált és szintetizált módon, közérthetően. A DKSZ jelenlegi összetétele rendkívül jó elegye a digitális kereskedelmi értéklánc különböző szereplőinek, akik egymást jól kiegészítve gyakorlatilag valamennyi főbb folyamati csomópont szükséges szakértelmét lefedik. Ez egy jó csillagzat alatt született már-már ideális konstelláció, remek lehetőség a kereskedőknek.
– Milyen tanáccsal látnád el a növekedni vágyó hazai kereskedőket?
“Merjenek kérdezni, segítséget kérni.”
Magyarországon sajnos még mindig uralkodó az a mindset, hogy a kereskedőcég tulajdonosa/ügyvezetője egyszemélyben akar megoldani mindent.
„Napjainkban már senki sem polihisztor, a sok irányítandó szakterület rendkívül heterogén, elmélyült és naponta fejlődő tudásbázist igényel, amit egyszemélyben lehetetlen lekövetni.”
Az hogy ki milyen szakemberekkel veszi körbe magát, kivel dolgozik partnerként együtt vagy kitől kér tanácsot, a versenyt érdemben eldöntő tényezővé vált. A DKSZ mentorprogramja egy olyan ideális lehetőség, ami ezen az úton nagy segítséget jelenthet.
Stratégiai együttműködés a HEPA-val
Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export...
GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép
GKID-Mastercard: turbulens időszakban a hazai e-kereskedelem Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi...
Ocskay László, OANDER
Bemutatjuk új tagunkat Az OANDER Development Kft. Ocskay László képviseletével csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az...
Operatív vezetőt keresünk!
Motivál, hogy a magyar webáruházak hazai és nemzetközi sikeréért dolgozz? Szívesen dolgoznál együtt a világ top digitális cégeinek hazai képviselőivel és a magyar digitális ökoszisztéma meghatározó szereplőivel? Érdekel az oktatásfejlesztés? Mozgalmas és kihívást...
Bíró Pál, Google
Bíró Pál a Google Magyarország Country Managere, a hazai YouTube ökoszisztéma szakértője, a Startup Hungary és a Digitális Kereskedelmi Szövetség kezdeményezője és társalapítója. A DKSZ tagjaként célja, hogy a szövetség az e-kereskedelem helyzetét, a szereplők...
Tajthy Krisztina, IVSZ
Tajthy Krisztina az IVSZ főtitkára, az IT szektor meghatározó alakja. Az IND volt operatív igazgatója, illetve az észak-magyarországi régió informatikai cégeit tömörítő IT klaszter korábbi vezetője. Missziója a digitális munkaerőpiaci igényekre való reagálás...