Tajthy Krisztina az IVSZ főtitkára, az IT szektor meghatározó alakja. Az IND volt operatív igazgatója, illetve az észak-magyarországi régió informatikai cégeit tömörítő IT klaszter korábbi vezetője. Missziója a digitális munkaerőpiaci igényekre való reagálás ösztönzése, valamint az ezzel kapcsolatos törekvések hatékony képviselete.
„A digitális kereskedelem, mint a hazai gazdaság nagyreményű motorja.” – interjú Tajthy Krisztinával.
– Miért fontos számodra és az IVSZ számára a digitális kereskedelem?
Az IVSZ-nél a digitális gazdaság fejlődésének felgyorsításán dolgozunk, hogy ezzel növeljük az ország versenyképességét. Ebbe a munkába a megfelelő számú digitális szakember képzésének előmozdításán át a kkv-k digitális felzárkóztatásán keresztül többek között az e-kereskedelem fejlesztésének elősegítése is beletartozik. A digitális kereskedelem a COVID alatt a hazai digitális gazdaság fejlődésének jelentős tényezőjévé lépett elő: 2021-ben a magyar volt a második leggyorsabban bővülő e-kereskedelmi piac az Európai Unióban.
„Annak érdekében, hogy ne torpanjon meg ez a fejlődés, és a digitális kereskedelem hosszú távon a gazdaság egyik motorjává tudjon válni, elengedhetetlen a kereskedők felzárkóztatása, főként az export terén.”
Azért is vettünk részt a Digitális Kereskedelmi Szövetség alapításában, hogy ezt a folyamatot támogatni tudjuk.
– Saját területeden mik a legfontosabb kihívások, amiket kezelni kell?
A digitális átállás üteme hazánkban még mindig nem megfelelő mértékű. Ha nem szeretnénk lemaradni a régiós versenyben, azonnali lépésekre van szükség a technológiai modernizáció terén. „Összefogás a digitális Magyarországért” című kiáltványunkban négy olyan területet határoztunk meg – digitális társadalom; ágazati digitalizáció és kkv-fejlesztés; adatgazdaság, innováció, startup ökoszisztéma; nemzetközi együttműködések – amelyek fejlesztése elengedhetetlen a hazai vállalkozások versenyképességének megőrzése, növelése érdekében. Számos javaslatunk is van a fennálló problémák kezelésére mind a kormányzat, mind a vállalatok, de akár az egyének felé is.

– Alapító tagként hogy látod, miképp tud a DKSZ hozzájárulni a magyar e-kereskedelem fejlesztéséhez?
A DKSZ által készített e-kereskedelmi kutatásból egy éretlen piac képe rajzolódott ki, ahol még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű digitálisan képzett munkaerő, a kereskedőknek problémát okoz a komfortzónából való kilépés, és nincs meg a külföldi működés elindításához szükséges tudás és kapcsolati tőke. A DKSZ többek között ezeknek a kihívásoknak a leküzdésében segíti a hazai vállalatokat mentorálással, oktatással, a hazai e-kereskedelmi ökoszisztéma építésével.
– Milyen tanáccsal látnád el a növekedni vágyó hazai kereskedőket?
“Vegyék a bátorságot, és tervezzenek az országhatáron kívül is.“
Nem arra buzdítom ezzel a vállalatokat, hogy gondolkodás nélkül kezdjenek külföldi terjeszkedésbe, a megfontolt tervezés nem ugorható át a folyamatban, de ne vessék el ennek a lehetőségét. Forduljanak a DKSZ-hez, vegyenek részt az induló mentorprogramunkban, továbbá tágítsák a gondolkodásuk és a vállalkozásuk horizontját. Mi ebben tudunk segíteni.
Top 50 CEE Online Exporters 2024
How the top 50 Online Exporters in the CEE region perform? - report by Growww Digital The "Top 50 Online Exporters in the CEE Region" report by Growww Digital analyzes the performance of e-commerce exporters in Central and Eastern Europe. While the sector experienced...
Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/II.
A hazai e-kereskedelmi piac 2024-ben olyan átalakuláson ment keresztül, amelyre 25 éves fennállása óta még nem volt példa 2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés...
Új lendület a digitális kereskedelemben
Megújult a Digitális Kereskedelmi Szövetség vezetősége Az átalakulás célja, hogy a szövetség hatékonyabban reagáljon a digitális kereskedelem előtt álló kihívásokra, elősegítse a hazai szereplők megerősödését és az exporttevékenység fellendülését. A Szövetség...
Határtalan kereskedelem
Az egységes vásárlói élmény a versenyképesség kulcsa A vásárlási szokások az elmúlt években drámaian átalakultak – a fogyasztók ma már nem csatornákban, hanem élményekben gondolkodnak. A 2024-es Omnichannel Scale kutatás és a legfrissebb európai trendek egyértelművé...
Age of Cybercrime 2025
Collective effort is needed to protect our digital ecosystem Cybercriminals caused damages worth 30 billion forints in Hungary last year. While active across all industries, their activities pose a particularly high risk to the online retail sector. According to...
Age of Cybercrime 2025
Összefogásra van szükség a kibercsalások megállításához 30 milliárd forint kárt okoztak a kiberbűnözők tavaly. Bár minden iparágban aktívak, tevékenységüknek különösen kitettnek számít az online kereskedelem. Az online piacterek felhasználóinak 43%-a tapasztalt már...
Digital Retail Landscape 2024/II.
Hungarian e-commerce growth is now driven by imports In 2024, based on measurements by PwC for Q1-Q3 and preliminary data for Q4, the total Hungarian e-commerce market could reach a sales volume of 1 920 billion HUF with a 15% growth in volume, of which 17% - around...