Az akciók ereje: Hogyan lett a bizonytalanságból rekordköltés?
A magyarok idén bátrabban nyúltak a pénztárcájukhoz: a Black Friday és a karácsonyi vásárlási szezon a visszafogott előzetes becsléseket jóval túlszárnyalta, és a költések volumene elérte a 260 milliárd forintot. A PwC Magyarország októberi és novemberi lakossági kutatása szerint az online vásárlók stabilabbnak érzik jövedelmi helyzetüket és egyre tudatosabbak – 67% az akciók és kedvezmények alapján veszi meg a karácsonyi ajándékot, és az ünnepi költések mértéke elérheti a 340 milliárd forintot.
A Black Friday akciók idén felülmúlták az előzetes várakozásokat: a PwC október végi kutatásában előrejelzett 17%-hoz képest az online vásárlók 44%-a, mintegy 1,9 millió fő vásárolt a Black Friday (BF) időszak akcióiban. A magas szám azt jelzi, hogy az előzetesen bizonytalanok köréből sokakat sikerült megszólítani egy-egy jó ajánlattal. Miközben a realizált és a tervezett fejenkénti költés – 138 ezer és 130 ezer forint – nem tér el érdemben egymástól, a vásárlók tényleges száma végül jóval nagyobb vásárlási összeget eredményezett: az online költés elérte a 260 milliárd forintot (az előzetesen becsült 175-220 milliárdhoz képest).
„A kiemelkedő részvétel mögött az idei, valóban kedvező akciók állnak, amelyek sokakat ösztönöztek vásárlásra. Másrészt az év közbeni óvatosabb költést felváltotta a bátrabb vásárlás. Ez a két tényező együtt jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az előzetes várakozásokat ilyen mértékben túlszárnyalják a Black Friday-költések”
– mutatott rá Timár Szabolcs, a PwC Magyarország szenior menedzsere, a kutatás vezetője.
A vásárlók 55%-a olyan terméket vett saját részre, amelyet egyébként is megvásárolt volna, de most olcsóbban jutott hozzá. 48% karácsonyi ajándékot is vásárolt, sőt, a karácsonyi ajándékok 30%-a már a BF-időszak alatt került a kosarakba. Ez arra utal, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban használják ki az akciós időszakokat az ünnepi készülődés során.
„Az online vásárlás tovább erősödött, a külföldi webáruházak szerepe is nőtt, miközben a fizikai boltok háttérbe szorultak. A vásárlók tudatosabbá váltak, jobban kihasználják az akciókat, és egyre többen tervezik előre az ünnepi költéseket”
– hívta fel a figyelmet a Timár Szabolcs.
- Az online vásárlók 78%-a hazai webáruházat választott, de minden harmadik vásárló külföldi webshopból is rendelt.
- A hagyományos boltok szerepe visszaszorult: mindössze 16% vásárolt BF-akció keretében fizikai üzletben.
- A legnépszerűbb termékkategóriák a műszaki cikkek (39%), ezen belül is az okostelefonok és tartozékaik, de a ruházati termékek (25%), smink (17%), játékok és könyvek (14-14%) is előkelő helyen szerepeltek.
- A vásárlói elégedettség magas, ötfokú skálán 4,14-es értéket ért el.
A karácsonyi költések is meghaladják a korábbi várakozásokat
A kutatás szerint az online vásárlók 85%-a, azaz 3,67 millió fő tervez ajándékvásárlást karácsonyra, átlagosan fejenként közel 6 főt ajándékoznak meg. Egy ajándékra csaknem 16 ezer forintot szánnak, így a fejenkénti költés eléri a 92,5 ezer forintot, ami összesen 340 milliárd forintos karácsonyi ajándékpiacot jelent – ez is jóval meghaladja az októberi, 260 milliárd forintra becsült összeget, illetve a tavalyi, 261 milliárd forintos előzetes számításokat is. A növekedés mögött az átlagos költés csaknem 15 ezer forinttal magasabb értéke és a végül ajándékot vásárlók körének 6 százalékponttal történt bővülése áll.
A vásárlási helyek között továbbra is a hazai internetes boltok vezetnek (64%), de a bevásárlóközpontok (43%), a hagyományos boltok (36%) és a külföldi webshopok (25%) is jelentős szerepet kapnak. A karácsonyi ajándék vásárlásakor legfontosabb döntési szempont az ár, akciók és kedvezmények (67%), de a kényelem (36%), a megbízhatóság (48%) és a termékválaszték (42%) is meghatározó tényezők. A fenntarthatóság és a hazai vállalkozások támogatása egyelőre kevésbé hangsúlyos (7% és 13%).
Finomságok ajándékba
A karácsonyi ajándékok sikerlistáját továbbra is a műszaki cikkek (36%) vezetik, de a könyvek (31%), gyermekjátékok (27%), ruházati termékek (23%), smink- és parfümtermékek (19%) is népszerűek. Az ajándékozók 63%-a élelmiszer jellegű terméket is választ, leggyakrabban desszertkülönlegességet, csokoládét (29%), kávét (17%), bort vagy pezsgőt (17%), szaloncukrot (14%) és röviditalt (14%). Az ajándékkeret 24%-át, mintegy 81 milliárd forintot fordítanak élelmiszer jellegű ajándékokra, ami jól mutatja, hogy ezek a termékek egyre inkább a karácsonyi ünnepkör szerves részévé válnak.
„Az év eleji, gazdasági bizonytalansággal terhelt időszakban a háztartások visszafogottabb költési terveket fogalmaztak meg, sokan inkább megtakarításra törekedtek, és elhalasztották nagyobb kiadásaikat. Az év végére azonban az elhalasztott költések egy részét megvalósították, köszönhetően a valóban kedvező akcióknak, vonzó ajánlatoknak is, és a hagyományos üzletek helyett nagyobb hangsúly volt az online vásárláson. Ennek eredményeként a Black Friday és a karácsonyi vásárlási szezon költései az online kereskedelem területén egyaránt felülmúlták a korábban mérsékeltnek tekinthető várakozásokat”
– foglalta össze a kutatás tanulságait Cserjés-Kopándi Ildikó, a PwC Magyarország e-kereskedelmi csapatának vezető menedzsere.
A forgalom-növekedés azonban nem egyenletes: azok a webáruházak tudtak jelentős részesedést kihasítani a forgalomból, akik a kedvező árak mellé magasabb szolgáltatási színvonalat is biztosítanak, mint például a gyors szállítás vagy épp a meghosszabbított visszaküldés lehetősége.
DKSZ nyerte a Bridge Budapest díját
Mérhetetlen örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy idén a DKSZ nyerte el a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díját, Szektorális Együttműködések kategóriában Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely azokat a hazai üzleti...
GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I.
Elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot is érint. Az...
Elindult a DKSZ Mentorprogram
Három e-kereskedő céget segít a nemzetközi piacok meghódításában a DKSZ A DKSZ októberben hivatalosan is elindítja a magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai...
Stratégiai együttműködés a HEPA-val
Stratégiai együttműködést írt alá a HEPA és a DKSZ Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Digitális Kereskedelmi Szövetség, hogy új szintre emeljék a sokszínű és különböző érettségi szintű magyar e-kereskedők export...
Táncsics András, Boxy
Bemutatjuk új tagunkat Táncsics András képviseletével a Boxy Logisztikai Zrt. csatlakozott a Digitális Kereskedelmi Szövetséghez, hogy a szövetség alapítóival közös erővel a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdításán, a hazai szereplők megerősítésén és az...
GKID-Mastercard: Digitális Kereskedelmi Körkép
GKID-Mastercard: turbulens időszakban a hazai e-kereskedelem Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi...





